Nyílt, Rapid Sakkverseny 2018.

Idén december 16-án, vasárnap kerül sor Békésszentandráson a nagyközség nyílt rapid sakkbajnokságára. Az eseménynek másfél évtizedes hagyományai vannak, igaz sokáig zárt keretek között tartották, mígnem 10 esztendővel ezelőtt gondoltak egyet és nyílttá tették azt. 

Azóta rendre 30-40 résztvevő gyűlik össze, köszönhetően a csábító fődíjnak, a 6 személyes, 3 éjszakás Körös-parti víkendnek, és persze a házigazdák vendégszeretetének. Az elmúlt évi agytornát a makói FIDE-mester, Restás Péter nyerte, aki először bizonyult a legjobbnak és a hírek szerint idén is emeli az esemény nívóját. A résztvevők 9 fordulós összevetésben, partinként 15-15 percnyi gondolkodási idő mellett mérik össze tudásukat, számos különdíj is gazdára talál. A viadal reggel 9 órakor kezdődik a Körös Művelődési Házban.

Verseny rendezője:  Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata
Verseny helyszíne: Békésszentandrás, István Király utca 16. (Művelődési Ház)
Verseny ideje: 2018. december 16. (vasárnap), 900 óra
Verseny résztvevői: Bármely sakkozó, aki nevezését leadja és a nevezési díjat befizeti, a verseny napján ½ 9-ig.
Versenybíróság tagjai: Csipai Levente, illetve a versenyzők által választott két versenyző.
Verseny védnöke: Sinka Imre, Békésszentandrás Nagyközség Polgármestere
Nevezés: Előzetesen
  • Radics László (06-20-618-6800) /19:00 után/
  • Csipai Levente (06-70-227-6646) /19:00 után/

Helyszínen

  • 830-ig a verseny napján.
Nevezési díj: 2.000 Ft, amely az ebédet tartalmazza.
Verseny lebonyolítása: 9 fordulós svájci rendszerben számítógépes párosítással, egy csoportban. 2x15 perc játékidő.
Helyezések eldöntése: Számítógépes sorrend alapján (Bucholcz, Berger, progresszív, egymás elleni eredmény, sötéttel szerzett több pont).

Díjazás

  • Az I. helyezett egy 6 személyre szóló hétvégét kap a Holt-Körös partján a Körösparti Nyár Kft. felajánlásának jóvoltából.
  • A II. helyezet: Hosszú hétvége a Körös-parton.
  • A III-VI. helyezettek tárgyjutalomban részesülnek.
  • legjobb nem díjas ifjúsági (18 év alatti): tárgyjutalom
  • legjobb nem díjas szenior (60 év felüli): tárgyjutalom
  • legjobb női versenyző: tárgyjutalom
  • legjobb nem díjas 14 éven aluli (2004. január 1. után született): tárgyjutalom
  • külön vándorserleg díjazásban részesül a helyi résztvevők közül egy versenyző.

Minden más fentiekben nem szabályozott kérdésben a FIDE aktuális versenyszabályai a mérvadóak! Szeretettel várunk minden kedves sakkbarátot!

A helyszínen BÜFÉ üzemel. Napközben zsíros kenyér.
Az estebéd szabadszedéses pörkölt lesz, savanyú és aperitif.

Kelt: Békésszentandrás, 2018. november 15.

Letölthető versenykiírás