1953-2011

2011. január 16-án távozott el közülünk Győri Antal, kedves sakkbarátunk. Hirtelen bekövetkezett halála megrázott mindnyájukat. Győri Antal 1953. március 28-án született Orosházán, szülei második gyermekeként. Iskoláit Orosházán végezte, autószerelőnek tanult, majd a Barnevál-nál dolgozott több éven keresztül. 1980-ban nősült meg, két gyermeke született, Gabriella és Szabolcs. Időközben munkahelyet váltott, a Postánál kézbesítőként, majd sofőrként dolgozott. A sakkal gyermekkorában ismerkedett meg. A sakk szeretetét édesapjától örökölte, aki megtanította neki a játék alapjait. Igazolt versenyző csak felnőtt korában lett. Számos egyéni és csapatversenyen vett részt. 1987-től rendszeresen tagja volt az Orosházi MTK csapatának a megyei bajnokságban. 2002-ben a Gádoros csapatába igazolt, ahol szintén sok partit váltott és 2005-2006 között csapatkapitányi teendőket is ellátott. 2008-tól haláláig Békésszentandráson folytatta a sakkozást. Családja, ismerősei és sakktársai január 27-én vettek tőle végső búcsút az orosházi alvégi temetőben. Kedves barátunkra fájó szívvel emlékezünk!