1938. április 11. - 2006. március 29.

Országos versenybíró, sakkmester, Békés Megyei Sakkszövetség elnöke, Felszabadulás kupa, Agrárkupa rendszeres főszervezője, gyulai Erkel Ferenc Emlékverseny főbírója, az NB II-es battonyai sakk alapítója.

Kövegyen született, majd az 52-es majori általános iskolában tanult, ezután Battonyára költöztek és itt fejezte be kitűnő eredménnyel a nyolc osztályt. 1956-ban érettségizett Mezőkovácsházán, ezt követően vidékre került.

A negyvenes évek végén a közös iskola cserkész-, illetve úttörőszobájába járt pingpongozni, miután lejátszották a meccset leültek sakkozni. Őt Goldschmidt György tanította a lépésekre, ekkor kedvelte meg a sakkozást.

Nyolcadik osztályos korában már tagja volt a helyi csapatnak. Akkoriban nagyon élénk sakkélet folyt a városban: még játszott Klivényi prépost és Zoltay jegyző is.

1955-56-tól jelentős visszaesés következett be a sakkéletben, az idősebbek kiöregedtek, vagy elköltöztek.

1967-ben visszajött Battonyára, ekkor már családjával, feleségével és két fiával. Versenyzőként bekapcsolódott a sakkszakosztály munkájába. Két év alatt sikerült elérnie az első osztályú szintet. 1969-ben megválasztották a sakkszövetség járási elnökének. Ezt követően a Megyei Sakkszövetség elnöke lett, de az Országos Versenybírói Bizottság munkájában is részt vett. Versenyzői, vesenyszervezői és bírói múltja elismeréseként kapta meg, „A Magyar Sakkozásért” kitüntetést.

„Köszönjük a barátságot” jelmondata a barátságos, segítőkész, emberszerető mivoltát idézi fel mindenkiben.

A sakklevelezéssel Szántó István „fertőzte meg”. Volt időszak mikor nyolcan-tízen is leveleztek. Elméleti szempontból a levelezés fontos állomása volt a további fejlődésének.

A legnagyobb eredményt a Mesterjelölti cím elérése és a Nemzetközi értékszámlistára felkerülés jelentette számára.

Büszke volt arra, hogy szűkebb pátrián kívül, Mezőkovácsházán, Végegyházán és Mezőhegyesen is sikerült meghonosítania ezt a szép szellemi sportot.

Az idők során számos országos és nemzetközi versenyt rendeztek Battonyán. Rendszeresen publikált sakkozásról szóló könyvekben.

Tanítványaiból nem nagymestereket akart nevelni, bár voltak olyan „lányai”, akik 15-16 éves korukban olyan versenyzőket vertek meg, akikből később nemzetközi mesterek, olimpiai csapattagok lettek.

„Tanítványaim a sakk révén boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet élnek, mint kortársaik. A tanítványaim velem együtt hiszik és vallják: olyan közkatonái vagyunk a magyar sakkéletnek, akik nélkül nem létezhetne az élvonal sem.” – vallotta.